A városban lassan híre ment, hogy a Linea A metrójáraton egy új homeless tűnt fel. Nagyon udvarias, mert nem beszél, nem kéreget, de egyik kezét állandóan kesztyűbe húzva tartja és kicsit furcsán előre nyújtja.
Nóri vette észre, hogy a kezem sokkal nagyobb látványosságot vonz mint hittük volna. Vendéglátóinktól kaptunk egy egyujjas kesztyűt, ami végig rajta volt a jobb kezemen. Hogy ne fájjon, általában felfelé tartom, és így a kettő együtt már feltűnőnek bizonyult.
Egyre jobban tudom őket hajlítani, a kötést naponta cseréljük. A legjobb állapotban a mutatóujjam van, azon csak két öltés van, de még az sem elég jó. Tegnap megpróbáltam elsütni a fényképezőgépemet, de nem volt elég erő benne. Ehhez képest, most a buszon már tudok vele gépelni. Nem várt haladás, bár a netbook gombjai jóval érzékenyebbek.
Ennek megfelelően csak Nóri fényképez. És nagyon jól. Ha lesz egyszer elég időnk, majd felpakolgatunk képeket. Az én képeimet onnan lehet megismerni, hogy vagy vitorlás van rajta vagy hadihajó, vagy autó (ja, vagy a Nóri).
Buenos Aires jó hely. El lehet itt tölteni egy napot is, meg egy hetet is. Bár inkább kevesebbet. Ahogy az útikönyv is írja, az argentínok megpróbáltak minden jó dolgot áthozni Európából, amitől a város kinézete egészségesen eklektikus, de semmi esetre sincs az az érzése az embernek, hogy ez egy múlt nélküli várost. A városon keresztül húzódó csatorna/folyó/kikötő mentén fekvő raktárépületeket, most állították helyre. Olyan mintha a Közraktárakat nem lebontották volna, hanem, lakásokká, üzletekké alakították volna át. Még egy-két darut is ott hagytak a lekonzerválva műemléknek.
A városon sűrű szmog van, ez majd látszik az egyik képen is. Ez főleg a rengeteg busz és az átmenő kamionok miatt van. Meg persze a gázolajtól, amit használnak. Mélyen beleszippantva, vagy először érkezve a városba (mint mi tettük) ettől van egy kis hasonlóság a közel-kelet szagával (ha szabad ilyet mondanom. De hát van egy hasonló illat érkezzék az ember Tel-Avivba, Bejrútba, vagy Damaszkuszba).
Vendéglátóink felé közeledve még jellegzetesebb lett ez az illat, de hát Buenos Airesben lehet muszlim és zsidó közösség is. Láttam itt Fahd szaúdi királyról elnevezett kulturális centrumot, zsidó kulturális központot, és vannak itt síiták is legalább Libanonból. Vendéglátóink aztán később elmondták ez a zsidónegyed, ahova viszont egyre inkább települnek be a kínaiak és vietnámiak.
A vendéglátóink lakásában szintén van egy kis közel-kelet hangulat (bár lehet ez a szokás az olaszoknál, spanyoloknál is megvan). De erre csak az első éjszaka után jöttünk rá, miután „figyelmesek lettünk” a hidegre. A lakásban nincs fűtés, csak ha az egyszem légkondit állítják át (nem sokat ér), az ablak mindenhol egy vékony tábla (se hő se hangszigetelés). Éjszakánként 13-15 fok van (van hőmérő a telefonomon), ami kb annyi, amennyi télen szokott otthon lenni nálam. De lehet földön fekve hidegebbnek hat? Nórit utolsó éjszaka még a kabátommal is be kellett takarni, pedig ő alszik a melegebb zsákban.
Buenos Aires látványosságairól szólva – ha bárki jönne a közeljövőben – a La Boca negyed maga a parasztvakítás. Annyira mű, hogy izé. A megsértett művészárusok, akiknek a standjára ki van írva, hogy fényképezni a műtárgyakat tilos. A bárok előtt tangóbemutatókat tartó hivatalos táncosok (egyébként szép), az étterembe toborzó nagyhangú nemtudom kik. A látványosság igazából két utca (64-es és 152-es busz visz ki oda), a többi meg annyira veszélyes turistának, hogy nem ajánlják a bóklászást. Igaz nincs is más, csak lepattant negyedek. Talán itt van a Boca Juniors pályája, de ezt csak utólag raktam össze. Ja és miért híres a hely? Mert itt született a tangó. De ennek élethű visszaadása még hiányzik.
A La Recoleta abszolút jó, főleg ha az ember kap vezetést, mert különben csak a sírok szépségében és a hely hangulatában gyönyörködik. Nóri írt róla.
Az Evita múzeumot még nem láttuk, majd hazafelé.
A fegyveres erők múzeuma nekem csalódás volt (6 peso), elképesztő mennyiségű típusú pisztoly, géppisztoly, karabély, szablya, sisak, ágyú. Főleg a pisztolyok. Aztán ennyi, Falklandról (itt szigorúan Malvinas) két vitrin három modell, aztán kész. Minden spanyolul.
Vasúti múzeum. Nem láttuk, de visszafelé, majd megpróbálom. Az ország méretéhez képest, nem olyan fejlett, csak Esquel ig megy, ami Bariloche alatt van (jó, jó, majd berakok egy térképet). Paul Thoreux-nak van egy jó könyve Vén Patagónia express címmel. Egyszer elment Chichago-ból Esquelig és az úti élményeit szenzációs formában írta meg. Szóval múzeum a pályaudvar mellett van, kívülről biztató látvány.
Uruguay corbeta. Eltartott egy ideig mire rájöttem, hogy egy korvettről van szó, csak ugye a v-t b-nek ejtik. Szép hajó, gyorsan bejárható. Van még egy vitorláshajó a folyóparton, azon rendes ágyúk is vannak, arra sem jutott idő. Talán visszafelé.
Teatro Colon, Nóri írt már róla? Állítólag világhírű opera/színház/hangversenyterem, világhírű akusztikával. Mázlink volt, mikor ott voltunk mert X év felújítás után épp elkészült. De ez még nem minden. Ebből az alkalomból ingyenes koncerteteket adott az intézmény saját zenekara. Fokozódik. Mi 2.30 kor érkeztünk és 3 kor kezdődött egy koncert. Kell ennél több. Jegyünk a kakasülőre szólt, a 6. emeletre. A hely akkora vagy nagyobb mint a Művészetek Palotája. Magasságra biztosan. A szépsége magasan felülmúlja azt, egyszerűen pazar, lesz erről is fénykép. (Nóri:
Az akusztika? Nem értek hozzá. A sors engem eddig csak olyan kakasülőkre vitt el, ahol a teremnek kiválóak az adottságai (Zeneakadémia, MüPa). Hozzájuk képest, ez volt annyira jó, fent a hatodikon oldalt is minden hangszer tisztán szólt. Ez a lényeg? Nem tudom, de ez sem mentett meg attól, hogy szokásomhoz híven egy kicsit el ne szunnyadjak :)
Linea A metró. Ezt az utikönyv mint valami látványosságot hirdeti, mi is így használtuk először, de aztán villámgyorsan fő közlekedési eszközünk lett. Ha valami érdekes benne a faszerkezeten túl, az az, hogy nem mondja be senki az állomást, és hogy az emberek maguknak nyitják csukják az ajtókat. Így maradtunk fent utolsó nap majdnem a metrón. De még időben felrántottuk az ajtót. A harmadik dolog ami furcsa lehet, hogy szombaton már este 10 után befejezi a működését.
BA egyik legfontosabb látványossága nem a látványosságok között van, hanem az étterem szekcióban. Persze a steak. Ez az a szó, amit nem értenek az argentinok. Helyiül ez bife. Bife lomo, bife chorizo, bife mariposa, mini bife, ilyeneket ettünk eddig. Nem vagyok steak fétisiszta, mindig meglep, amikor utikönyvek oldalakat szentelnek, a „hol együnk” résznek. Ez benne a felfedezés! És akkor a legbiztatóbb, ha rendesen néz ki és csak helyiek ülnek benne.
Itt egy darab bife férfi tenyérméretű és kb két ujjperc (értitek – ujjperc) vastagságú. Nem cécóznak a fogyasztással. Mellé egy kis sültkrumpli vagy püré (nem porból), extraként maximum egy kis saláta, s kész. És omlós, és szaftos, és kicsit véres, és összefut a nyál a számba. Nórit az a szerencse érte, hogy életében itt evett először steaket. Mi egy adagot kérünk azzal lakunk jól ketten. Egy bife plusz köret 35 peso (7 euró) körül van.
Erről is lesz kép, meg az összes többi különlegességről. Majd egy külön posztban Nóri összerakja ezeket. Nem akarom lelőni a témát, de mivel mindenféle náció van itt, elég gazdag a kaja kultúra.
Csokifronton annyit mondhatok, hogy szegény argentinokon a Milka kísérletezik. Olyan különlegességek vannak itt, amik még Európában sincsenek, viszont a sima Milkát vagy mogyorósat nem lehet kapni. A pótlék ilyenkor a Cadbury, abból van rendes is. Elég drága a helyi Tescoszerűben 10 peso (2 euró) egy tábla. Ok 170 grammos, de még akkor is olcsóbb otthon. Nóri biztat (vagy inkább unszol, hogy próbáljam ki a helyi csokikat, de ebben az egyben konzervatív vagyok, ha lehet).
A cigi viszont olcsó, és nagy a választék puha dobozosokból. Régi olvasóim kedvért leírom, Marlboro Silvert még nem láttam, csak pirosból van puha, illetve aranyból olyan doboz, mintha egy kicsinyített Mercy csokis doboz lenne.
Az újdonságot a káros szenvedélyem hármasságán harmadik oldala, a Coca Cola jelenti. A fél literes kupakos hat decis, és a klasszikus 2 dl üveges mellett láttam, 1,7 vagy 1,5 dl-t is. Olyan mintha a kistestvére lenne a 2 dl-esnek, és az íze pedig pont olyan jó, mint az üveges 2 decisnek. Most jut eszembe, hogy ebből a szempontból érdekes lenne megnézni (íz emléket felidézni), hogy a régi 1,5 literes üveges Coca Cola hol lenne ízben. El is felejtettem teljesen, hogy egyszer volt egy ilyen kiszerelés, azt hiszem megérdemli, hogy megemlékezzem róla.
Befejezve ezt a hosszúra nyúló posztot (amiben kivételesen nem volt szó buszokról és buszvezetőkről) Buenos Airesről, a kezdő élményemmel búcsúznék. Amikor megérkeztünk és némi fagyoskodás és vacakolás után elindultunk a városba a busszal, csupa jó hangulat, emlék kapott el. Egyrészt hideg volt, ami a budapesti kánikula után, élmény volt, igazi tél szag. Másodrészt az út mentén a nagy nyírt zöld pázsitok csillogtak a reggeli lapos fényben, ez nálam Írország (hello Tomeráj, hello Pityko), a maga külön hűvös hangulatával. Aztán jöttek a rendezett ipartelepek, meg a nagy semmik (busszal 45 perc az út BA-ba), amitől, abszolút skandináv érzésem lett. És végül ott volt maga a hely „argentínasága”. A pálmafák, a latinosan viselkedő emberek (az ismerős férfiak mind ölelgették, puszilgatták egymást), a közlekedés. Csak mintha a nagy hidegtől az egész olyan lassított felvétel lett volna. Nóri tegnap olvasta, hogy 16 éves hidegrekord dőlt meg. BA-ban állítólag 1-1,5 hónapig tart a tél, a hideg akkor is jelképes (a helyiek a zúzmarát is hónak hívják – de ilyen is csak 16 éve volt legutóbb). Az idő ilyenkor is jellemzően száraz és napsütötte. Nóri nem tudom, hogy fogja bírni a hideget. (Nóri: fogom, nyugi. Már nincs sok hátra és irány a trópusok).
