Barátaim, először is bejelentem, hogy indítottunk blogot australandboreal.blog.hu név. A cím remélem kifejezi vonzódásunkat (az enyémet biztos) a hűvös kontinentális helyek felé. A design szar, inkább nem létező, erre még nem jutott időnk. A képek oda kerülnek majd fel.

Sokféleképpen vágtam már neki utazásnak, de azt hiszem, így még nem. Nem kerülgetve a kását, lemetéltem négy ujjamat. A történet elmondva sokkal viccesebb, mint ahogy megtörtént. Indulásra pakolva hétfő éjjel, gyümölcssaláta készítés közben, Nóri rémisztő sikoltozása közepette (a szúnyogok) frissen élezett finn tőröm (Pukko) élére ráfutott a kezem.
Mindig kértek képeket, most jelzem előre, hogy a poszt alján láthattok 11 öltést, négy ujjon. Aki nem akarja, ne menjen a poszt aljára. A képek már reggel, az első átkötözés alkalmával készültek, a kötések itt már kevésbé látványosak.
Felgyorsítva az eseményeket, a csaphoz ugrottam, Nóri bepánikolt, állítólag spriccelt a vér, kijött a mentő, bevittek a kórházba. Vagy 10 percet tartottam csap alá fityegő ujjbegyeimet, ömlött rólam a víz és úgy éreztem, tarkóm radiátorként vezeti le a sok adrenalintól keletkezett hőt. A magyar egészségügy meglepett jó szereplésével, a mentő és a Szent János ellátása is gyors volt. Kb. 10 perc alatt a műtőasztalra kerültem, ahol a sebész a következő dolgokat végezte velem: három ujjra hat lidokain injekció (a negyedik egészségesnek tűnt), persze mindegyik úgy tűnt, mintha a csontig szúrna. Utána a kisujjamnál kezdte a varrást, ahol be lehetett látni a bőröm alá. Mint kiderült, a helyzet nem annyira súlyos, sehol se vágtam csontot vagy ideget. De elképzelhető, hogy az ujjlenyomatom új lesz.
Tehát a kisujjam. Az első öltésnél még nem hatott a lidokain. Az egész olyan volt – ahogy elképzeltem, mert odanézni nem mertem – mint amikor John Rambo varrta össze valamelyik részben a vállát. A különbség csak annyi, mint tudjátok, hogy az ujjbegy a test egyik legérzékenyebb része. Innentől kezdve, kiesett az a 10 perc, hogyhogy hogyhogy nem, Afganisztánról beszéltem a sebésznek, bár nem tudom, hogy jött szóba (talán a lidokain). Mire a mutatóujjamhoz értünk, kiderült, hogy azt is kell varrni, így oda érzéstelenítés nélkül ment két öltés. A végén kaptam négy röhejesen nagy bumpszli kötést az ujjaimra, ami komolytalanná tette ezt a konyhai balesetet. Mielőtt a lényeg elmaradna, az ujjaim mozognak, egy hét után olyan lesznek, mint régen.
A baleset számos kérdést eldöntött. Pl. nem fogok búvárkodni Puerto Madrynnál, és egy hétig Nóri fog helyettem írni a blogon. Számítok rá az evésnél és a fürdésnél is. Furcsa perspektíva a dél-amerikai út elején, de remélem, mire Santiagóba érünk, találunk egy dokit, aki kiszedi a varratokat és megint a régi leszek.